2008. december 22., hétfő

Jaffa szelet




Hozzávalók:

4 tojás
24 kanál cukor
24 kanál liszt
24 kanál tej
1 cs. sütőpor
6 evőkanál olaj

Krémhez:

2,5 dl víz
1 narancs fagyasztva
20 dkg cukor
3 evőkanál baracklekvár

Tetejére:

csokoládémáz


A tészta anyagait kikeverjük, majd kizsírozott, kilisztezett tepsiben tűpróbáig sütjük. Amikor kihűlt, kettőbe vágjuk ( már mint a felső felét kell levagdosni, nem baj, ha darabokban, hiszen teljesen szét kell morzsázni utána ).
A krémhez a baracklekvárt és a cukrot megfőzzük 2,5 dl vízben, és amikor kihűlt, belemorzsáljuk a tészta egyik felét, és belereszelünk egy előzőleg mélyhűtőben megfagyasztott narancsot ( ez kicsit nehéz, jó, ha segít közben valaki és felváltva reszeljük le ). Ezt a masszát a megmaradt tésztára simítjuk ( én vizes kézzel még meg is nyomkodom, hogy szép egyenletes legyen a teteje ), és bevonjuk csokoládémázzal. Forró vízbe mártott késsel könnyebb szeletelni.

Anikó segítségével sokkal könnyebb elkészítenünk:

Sziasztok!
Hozzáfűzném, hogy nem muszály vacakolni a fagyott narancs lereszelésével, én mindig csak megtisztítom a héjától, minél több fehér részt is leszedek róla, majd botmixerrel összeturmixolom a narancsot, fagyasztás nélkül.Így egyszerűbb, és több vitamin is megmarad benne. Valóban finom süti:-)
Anikó, Vajdaságból

Nagyon szépen köszönjük ezt a remek tippet! 





















Csodálatosan finom sütemény a narancs ízének köszönhetően. Köszönöm Karolina!

11 megjegyzés:

lakatoskitti97 írta...

Hello Anyu!

Nagyon finom a Jaffa szelet én nagyon szeretem!!!!!!!!!


Kitti

Mária írta...

Én is nagyon szeretem, kislányom. Köszönöm az elismerő szavakat!
Anyu

Ottis írta...

Szia, először is köszi, hogy olvasóm lettél. Ezt a Jaffa szeletet nem ismerem, finomnak tűnik. Kipróbálom majd és referálok róla!Üdv!Ja és gratula a gyerkőcökhöz!

Mária írta...

Köszönöm szépen. Tényleg nagyon finom ez a sütike. Remélhetőleg nem csak nekünk, hanem másoknak is. A vajdaságból kaptam, ott jelent meg egy receptes füzetben és nem győztem betelni vele. Kíváncsi leszek a véleményedre.

Ottis írta...

Téényleg kinéztem ezt a receptet régebb magamnak!Jó hogy szóltál, mert megfeledkeztem róla, köszönöm.Recept mentve !

Mária írta...

Nagyon szívesen. Így fényképpel azért már látványosabb.

Ottis írta...

Még lenne egy kérdésem. A narancsot meghámozva fagyasztod le?Lehet kicsit buta kérdés, de gondolkodtam, esetleg a héja nem kell bele, mondjuk reszelve?

Mária írta...

Megszoktam mosni a narancsot, a végét levágom, és úgy teszem be a fagyasztóba. Teljes egészében kell lereszelni a kis lyukú reszelőn.

Annyi nehézsége van az elkészítésénél, hogy nagyon fájdalmas tud lenni a fagyott narancs lereszelése. Érdemes cserélgetve csinálni a férjeddel, úgy kibírhatóbb.

Jó munkát!

Ottis írta...

Anyukám megsütötte és nagyon nagyon finom lett, köszönjük a receptet!

Anikó írta...

Sziasztok!
Hozzáfűzném, hogy nem muszály vacakolni a fagyott narancs lereszelésével, én mindig csak megtisztítom a héjától, minél több fehér részt is leszedek róla, majd botmixerrel összeturmixolom a narancsot, fagyasztás nélkül.Így egyszerűbb, és több vitamin is megmarad benne. Valóban finom süti:-)
Anikó, Vajdaságból

Csilla írta...

én vajdasági lány vagyok! Ezt a receptet ugyan így ismerem és a legjobb sütik közé tartozik!Nagyon közkedvelt Vajdaság szerte, mi is sűrűn készítjük! :) örülök hogy rátalált és megosztotta, mert így szélesebb körben is elterjed :) köszönöm :) Csilla